H1N1: a legkisebbeket is beoltják

doktorno

Három év alatti gyerekek Fluval-B-oltását engedélyezte az Országos Gyógyszerészeti Intézet: az influenza elleni vakcinát már az egészen kicsik is megkaphatják– jelentette be az egészségügyi miniszter. A fél év alattiakat leszámítva gyakorlatilag minden korosztály kaphat az Omninvest Kft. által forgalmazott oltóanyagból – így döntött hétfőn az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI), jelentette be hétfőn Székely Tamás egészségügyi miniszter. A várandósok és babák számára készített, elölt kórokozókat tartalmazó vakcinatípust korábban a veszprémi kórház gyermekosztályán tesztelték – önként jelentkező családok gyermekein. A Magyar Rádió Online úgy tudja, a hetven beoltott kisgyerek között tízen voltak három év alattiak, az oltás pedig egyiküknél sem okozott számottevő mellékhatást – a legkomolyabb tünet levertség, illetve egy napos alacsony láz volt.

A teljesen elölt vírust egyébként -szezonális influenzajárványok esetében – nem használják három év alattiak esetében, az erősebb mellékhatások kockázata és a tesztek vizsgálata miatt. Ezt a korosztályt inkább a split (hasított) típusú vírusvakcinával kezelik, melyek bizonyítottan beváltak – ám ezeket csak külföldi, nyugati gyártók forgalmazzák. Jelenleg már nem lehet beszerezni hasított típusú oltóanyagot, a nagy kereslet miatt – értesült a közrádió – azonban korábban lett volna rá mód; egy megkérdezett gyógyszerforgalmazó cég tudott volna ilyet beszerezni, ha erre időben kapnak megrendelést.

Forrás: Medipress